06 70 332 5857 [email protected]
Esküvői videó – Juci és Lali

Esküvői videó – Juci és Lali

Hűvös nap virradt ránk 2020. október 17-én, amikor útnak indultunk Somogyvámos felé. A megbeszélt találkozó felé haladva egy csinosba öltözött fiatalemberrel találkoztunk, akiről kiderült: Juci és Lali esküvőjére tart, hiszen Ő lesz a vőfély :D. A somogyvámosi Kultúrháznál gyülekeztünk, majd – már szorított az idő – egy gyors búcsúztató után máris Mezőcsokonya felé vettük az irányt.

Juci már nagyon várta szíve választottját. A kikérőn természetesen a szülők is áldásukat adták a közelgő frigyhez. A helyi templomban Isten, majd egy kicsit később az anyagkönyvvezető előtt is fogadalmat tettek a fiatalok.. A násznép ezután ismét autóba pattant, hogy még sötétedés előtt a lagzi helyszínére érjen. A Tenisz Clubban a megszokott remek hangulatú, baráti fogadtatásban volt részünk. Nemcsak a személyzet, hanem az est hangulatfelelősének – Bodó Peti és édesapja Tibi – részéről is. Imádunk Titeket! 😀

A buli remek hangulatban zajlott, a menyasszony és a vőlegény is derekasan állták a sarat. Végigtáncolták az éjszakát, együtt nevettek az ilyenkor szokásos „szívatásokon”, és az utolsó fillérig mindent összesöpörtek.

Kedves Juci és Laller! Kívánjuk, hogy mindig legyetek ilyen vidámak! Íme a Ti filmetek:

Esküvő – Juci és Lali
1 of 1
Esküvői videó – Eszter és Gábor

Esküvői videó – Eszter és Gábor

Napsütés, Balaton, családias hangulat, és nagy pillanatok!

Legegyszerűbben így jellemezhetnénk a StúdióB Hungary csapatának jubileumi 100. esküvői videofelvétel-készítését.

Eszter és Gábor egy csodaszép környezetben, Balatonfenyvesen esküdtek örök hűséget egymásnak. Miután minden vendég megérkezett, egy rövid sétát követően a parton berendezett helyszínen a fiatalok hivatalosan is kimondhatták a boldogító igeneket! A vidám hangulatú polgári ceremóniát fotók sora követte, majd az addigra már megéhezett násznép a finomabbnál finomabb falatokból válogathatott.

Vacsora után egy meglepetés következett: az ifjú pár fiatalkori képeiből a családtagjaik készítettek egy vidám összeállítást.

Esküvő – Eszter és Gábor
1 of 1

Fotók az eseményről

Esküvői videó – Barbi és Norbi

Esküvői videó – Barbi és Norbi

Barbi és Norbi nagy napjára már lelkesen készültünk, hiszen a vőfély-fotós-videós „trió” hírhedten vidám csapatként már sokszor dolgozott együtt. Az előkészületek megörökítését Mekényesen kezdtük, ahol először a menyasszony, majd kicsit később a vőlegény vendégszeretetét élveztük. A remek hangulatú fotózás-vágóképezés után a mágocsi templom előtti gyülekezőre siettünk, melyet követően Isten előtt fogadtak örök hűséget egymásnak a fiatalok.

Az egyházi szertartást egy hosszabb autóút követte. A cél Tevel volt, ahol a Gányi Rendezvényház adott otthont a polgári ceremóniának.

Az est folyamán az ízletes vacsora közben folyamatosan felfelé ívelt a hangulat, a vőfélyünk egy perce sem engedte, hogy bárki is unatkozzon. Ebben természetesen a Kor-Show Music Band is a segítségére volt.

Összegezve az éjszakát: ez volt a StúdióB Hungary csapatának 99. esküvői filmkészítése, amely méltón megkaphatta volna akár a jubileumi címet is, hiszen minden szempontból felejthetetlen és érzelmes nap volt. Éljen az ifjú pár!! 🙂

Hamarosan a 100. esküvővel jelentkezünk! Addig is tekintsétek meg Barbi és Norbi nagy napjának összefoglalóját:

Esküvő – Barbi és Norbi
1 of 1

Fotók az eseményről

esküvői videó Tevel esküvői videó Tevel esküvői videó Tevel Barbi és Norbi

Esküvő – Zsike és Tomi

Esküvő – Zsike és Tomi

Zsike és Tomi fogadalmára talán a nyár egyik legmelegebb napján került sor. A násznép a dombóvári Tinódi Ház előtti téren gyülekezett, majd nem sokkal később már a polgári szertartáson kísérte figyelemmel, ahogy az ifjú pár kimondja a boldogító igeneket. Ezt követően autós menet kísérte a fiatalokat a gunarasi Camping Étteremig, ahol az esküvői vacsora jó hangulattal vette kezdetét. Íme Zsike és Tomi esküvőjének összefoglalója:

Esküvői videó – Zsike and Tomi
1 of 1

Fotók az eseményről

esküvői videó Dombóvár esküvői videó Dombóvár esküvői videó Dombóvár esküvői videó Dombóvár esküvői videó Dombóvár esküvői videó Dombóvár esküvői videó Dombóvár esküvői videó Dombóvár

Esküvő – Szandi és Peti

Esküvő – Szandi és Peti

Következő utunk Sásdra vezetett, ahová mindig nagy izgalommal térünk vissza. Az ifjú párral a sikondai tónál találkoztunk, ahogyan egyik kedvenc fotósunkkal is, Tövissi Gabival. A kreatív fotózás már az kezdetektől vidám hangulatban zajlott.

A gyors sásdi kikérő és búcsúztató után a helyi ÁMK emelete adott otthont a polgári szertartásnak, majd a helyi templomban Isten előtt is örök hűséget fogadtak a fiatalok. Szandi és Peti lagziján a Coctail Zenekar húzta a remek talpalávalót.

Természetesen a hagyomány szerinti gyertyafény keringő, majd az átöltözés utáni menyecsketánc és söprés sem maradt el. Ezt követően a násznép az új embert köszöntötte fel születésnapja alkalmából 🙂 Szandi és Peti összefoglalója következik:

Esküvői videó – Szandi és Peti
1 of 1

Fotók az eseményről

esküvői videó Sásd esküvői videó Sásd esküvői videó Sásd esküvői videó Sásd esküvői videó Sásd esküvői videó Sásd esküvői videó Sásd

Esküvői videó – Krisztina és Gergő

Esküvői videó – Krisztina és Gergő

Gergővel a lengyeltóti katolikus templom előtt találkoztunk. A bevonulást követően már nem kellett sokat várni: Krisztina is megérkezett. Az ifjú pár az oltár előtt láthatta meg egymást először „talpig díszben”. Az isteni áldás, és a fogadalmak után gyalogos menetben a helyi művelődési ház udvarára érkeztünk, hogy a magyar törvények szerint is egy párként folytathassák életüket a fiatalok. A polgári szertartás után ceremóniamesterünk (Róth-Balázsi Hunor) hergelte fel a házasság előtt álló hajadonokat, majd a csokordobást és a fotózkodást követően a Forever Live Band húzta a talpalávalót. A nyitótánc alatt a fúvósok csak az ifjú párnak fújták a romantikus dallamokat.

A finom vacsora után már a pörgősebb dalok hozták lázba a násznépet, a hajnalig tartó mulatozást pedig csak a torta által okozott édes percek szakították félbe. A gyertyafény keringő és a menyecsketánc után az is kiderült, hogy milyen jól söpör az új asszony 😊

A nap érdekessége, hogy a fotókat a GerGoo Photography készítette, aki már egyszer belegurult egy korábbi kaposvári filmünk felvételeibe az autójával. Ezen a téren generációk találkoztak, egyik operatőrünk is a márka és a típus szerelmese, így a négykerekűek sem maradhattak ki.

Na de visszakanyarodva az esküvői videóhoz, itt tekinthetitek meg Krisztina és Gergő rövidfilmjét:

Wedding – Krisztina and Gergő
1 of 1

Fotók az eseményről

esküvői videó esküvői videó esküvői videó esküvői videó esküvői videó esküvői videó