Következő utunk Sásdra vezetett, ahová mindig nagy izgalommal térünk vissza. Az ifjú párral a sikondai tónál találkoztunk, ahogyan egyik kedvenc fotósunkkal is, Tövissi Gabival. A kreatív fotózás már az kezdetektől vidám hangulatban zajlott.
A gyors sásdi kikérő és búcsúztató után a helyi ÁMK emelete adott otthont a polgári szertartásnak, majd a helyi templomban Isten előtt is örök hűséget fogadtak a fiatalok. Szandi és Peti lagziján a Coctail Zenekar húzta a remek talpalávalót.
Természetesen a hagyomány szerinti gyertyafény keringő, majd az átöltözés utáni menyecsketánc és söprés sem maradt el. Ezt követően a násznép az új embert köszöntötte fel születésnapja alkalmából 🙂 Szandi és Peti összefoglalója következik: