A soron következő ifjú párunknak, Tündinek és Gábornak köszönhetően idén már harmadik alkalommal látogathattunk el a kaposvári Tenisz Clubba, ahol mindig baráti fogadtatásban van részünk.
A napot Újdombóváron indítottuk a vőlegény búcsúztatásával, melyet a mezőcsokonyai kikérő és egyházi szertartás követett. Ezután – szó szerint 😀 – nagy lendülettel a kaposvári városházára siettünk, hogy megörökítsük a várva várt boldogító igeneket.
A lakodalomban Gavallér Gyula és csapata, valamint Csimszi Dezső szolgáltatta a jobbnál jobb talpalávalókat egészen a hajnali órákig. Tekintsétek meg Ti is Tündi és Gábor nagy napjának rövid összefoglalóját: