Henivel és Gáborral Kaposfüreden találkoztunk, akik már a kapuban széles mosollyal fogadtak bennünket. A rövid vendéglátás után azonnal felpörögtek az események: Tóth Zoli vőfély vezényletével a vidám kikérőt és búcsúztatót követően a kaposfüredi templomban lehettünk tanúi, ahogy a Henrietta és Gábor Isten színe előtt fogadalmat tesznek. Ezt az eseményt a polgári szertartás követte, melynek a somogyaszalói Panoráma Üdülőház adott otthont.
Úgy hozta a sors, hogy a lakodalomban – melynek hangulatáról ódákat lehetne zengeni – ismét Gavallér Gyulával és Varga Csabival találkozhattunk. (Gyula, Csabi! Jóból is megárt ám a sok ).
Ezt a nagyszerű hangulatot mi az ifjú pár esküvői filmjének összefoglalójával szeretnénk bemutatni: