Esküvői videó

StúdióB Hungary – Esküvői videó

Ezen az oldalon tekinthetitek meg az egyes esküvői filmekből készült rövid összefoglalókat. További információkat ezzel kapcsolatban itt találtok!

Esküvő – Krisztina és Zoltán

Az idei esküvői szezont a bikali Puchner Kastélyszállóban zártuk, ahol Krisztina és Zoltán esküdött örök hűséget egymásnak. A könnyed polgári ceremónia és a vacsora alatt ezúttal egy hárfa és egy hegedű kellemes harmóniáját élvezhette a násznép, a zenei aláfestést ugyanis a Budapest Violin-Harp Duo szolgáltatta igen magas színvonalon.

Esküvő – Krisztina és Zoltán
1 of 20
Esküvő – Kati és Andris

Az esküvői videók sorát Mozsgón folytattuk, ahol gyönyörű naplementében örökíthettük meg, ahogy Kati és Andris kimondja a boldogító igent. Hosszú idő után ismét találkozhattunk a 4foryou Zenekarral, valamint a meghívottak között feltűnt egy másik ismerős arc is, mégpedig az elmúlt év szezonzáró esküvőjének vőfélye, Lőrik Laci barátunk. A nagyszerű pillanatképeket pedig immáron sokadszorra Fotolla készítette.

Esküvő – Kati és Andris
2 of 20
Esküvő – Szandi és Sanyi

Első alkalommal volt szerencsénk Érden esküvői videót forgatni, mely során Szandi és Sanyi nagy napját örökítettük meg. A kikérőt követően az ifjú párt egy Caddilac-ben szállították a polgári szertartás, majd a lakodalom helyszínére. Utóbbinak a Sóskúti Lovas- és Élménypark adott otthont, ahol a talpalávalót a Sziporka Zenekar húzta hajnalig, a remek hangulatról pedig Kocsis Peti vőfély gondoskodott.

Esküvő – Szandi és Sanyi
3 of 20
Esküvő – Vera és Levi

Következő állomásunk Zalaegerszeg volt, ahol Vera és Levi nagy napját örökíthettük meg. Az előkészületeket és a kreatív fotózást követően a kikérőn több menyasszonyjelölt is ajánlkozott, de végül Verára esett a vőlegény választása.

Az egyházi szertartás után a polgári ceremóniának és a lakodalomnak a Tóka Vendéglő és Panzió szolgált helyszínéül, ahol az éjszaka folyamán a remek hangulatról a Horizont Zenekar és Gruber Zsolt vőfély gondoskodott.

Esküvő – Vera és Levi
4 of 20
Esküvő – Zsófia és Szabolcs

Szeptember első szombatját Hajmáson, a Zselicvölgy Szabadidőfarmon töltöttük Zsófia és Szabolcs társaságában, akik a néhány nappal korábbi kreatív fotózás után már “rutinosan” bújtak az esküvői ruhájukba. A nagy nap az eső ellenére sem a szomorkodásról szólt, hiszen egy zalai és alföldi hagyományokkal ötvözött esküvőn vehettünk részt egy szókimondó vőféllyel, akinek még sok éves tapasztalata sem volt elég ahhoz, hogy Szabit csőbe húzza.

Esküvő – Zsófia és Szabolcs
5 of 20
Esküvő – Teo és Füles

“Ő bajban és gondban is Veled marad, ő ismer és tudja, milyen nagy kincs vagy! Döntött végleg… szeret Téged…” – Hangzott el a dalban, melyet menyasszonyunk unokatestvére és az ő édesanyja írt az ifjú párnak, Teonak és Fülesnek házasságkötésük alkalmából.

Az előkészületeket követően a násznép a dombóvári Jézus Szíve-templom előtt gyülekezett, majd bevonulása után Füles itt láthatta meg először menyasszonyát. Az egyházi szertartást követően Gunarasban folytatódott a nap a polgári ceremóniával a Nagy Szent Gergely kápolna melletti hangulatos parkban.

Esküvő – Teo és Füles
6 of 20
Esküvő – Jucika és Lacika

Az esküvői videók sorát Sásdon folytattuk Jucika és Lacika nagy napjával. Délelőtt zajlott a kreatív fotózás, amelynek kelléke egy nem hétköznapi Lada volt. Délután a kikérők után következett a meghitt körülmények közt zajló polgári ceremónia, majd a felejthetetlen egyházi szertartás.

Esküvő – Jucika és Lacika
7 of 20
Esküvő – Vivi és Ricsi

Vivi és Ricsi esküvőjének napján az előrejelzések ellenére kegyes volt hozzánk az időjárás. Utunk elsőként Dúzsra vezetett, majd ezt követően Dombóvárra érkeztünk, ahol megörökítettük a polgári ceremóniát és a hajnalig tartó lakodalmat. A kiváló hangulatról Fodor Bálint vőfély és a Plastyc Band gondoskodott.

Esküvő – Vivi és Ricsi
8 of 20
Esküvő – Szabina és Gábor

Augusztus első hétvégéjén Bonyhádon jártunk, ahol Szabina és Gábor házasságkötését örökítettük meg. Ezen a napon igazán jóleső érzés volt a templomi ceremónián részt venni, nem csupán a kánikula, hanem a jó kedélyű atya miatt is, aki a ceremónia végén még egy szelfit is készített az ifjú párral.

Esküvő – Szabina és Gábor
9 of 20
Esküvő – Brigi és Norbi

Az esküvői filmek sorozatát különleges helyszíneken folytathattuk, hiszen ezúttal Budapestre, illetve Dabasra látogattunk el Brigihez és Norbihoz. A forgatást a Fővárosi Állat- és Növénykertben kezdtük a kreatív fotózás keretein belül. Ezt követte az egyházi szertartás a Soroksári Nagyboldogasszony Templomban, majd a polgári ceremónia az Anna Karolina Lakodalmasházban.

Esküvő – Brigi és Norbi
10 of 20
Esküvő – Eszter és Marci

Ismételten Dombóváron volt alkalmunk esküvői videót forgatni, mely során Eszter és Marci házasságkötését örökítettük meg. Az egyházi szertartást Attalában, míg a polgári ceremóniát Gunarasban a Nagy Szent Gergely Kápolna melletti parkban tartották…

Esküvő – Eszter és Marci
11 of 20
Esküvő – Dóra és Máté

A januári esküvő kiállítást követően ismét a Hotel Dorottya**** nyitotta meg előttünk kapuit, ahol Dóra és Máté nagy napját kísértük végig kameráinkkal, és a vőlegények által igencsak kedvelt csíptethető mikrofonjainkkal. Az éjszaka folyamán a remek hangulatról a Royal Zenekar gondoskodott.

Esküvő – Dóra és Máté
12 of 20
Esküvő – Anita és Tamás

Dombóvár után Döbrököz felé vettük az irányt, ahol Anita és Tamás nagy napját örökítettük meg. Meg sem tudjuk már számolni, hogy hányadik alkalommal dolgozhattunk együtt a TheQuila Zenekarral, akik ismételten kitettek magukért.

Esküvő – Anita és Tamás
13 of 20
Esküvő – Kitti és Zsolti

Újból hazai terepen járt a StúdióB Hungary csapata, hiszen ismét Dombóváron forgathattunk esküvői videót. Bátran mondhatjuk, hogy baráti fogadtatásban volt részünk, és külön öröm számunkra, hogy Kittivel és Zsoltival ünnepelhettük ezen formációnk 50. esküvőjét.

Esküvő – Kitti és Zsolti
14 of 20
Esküvő – Edit és Andor

Ezúttal Nagyberkibe utaztunk, ahol egy különleges helyen, a Mosolyvölgyben örökítettük meg Edit és Andor polgári esküvőjét. Érdekesség volt, hogy az ifjú pár a kikérőt követően hintón érkezett a szertartás, majd a lakodalom helyszínére.

Esküvő – Edit és Andor
15 of 20
Esküvő – Brigi és Pali

Vásárosdombó után Somogyaszalóra vezetett utunk, ahol Brigi és Pali esküvőjét örökítettük meg. A kreatív fotókat ismét a SolowPhoto készítette a Deseda tónál. A meghitt egyházi szertartást a naplementében tartott kültéri polgári esküvő követte egy valóban gyönyörű környezetben.

A lakodalom a Roll EX Zenekarnak és Tóth Zoli vőfélynek köszönhetően szintén remek hangulatban zajlott.

Esküvő – Brigi és Pali
16 of 20
Esküvő – Renka és Csabi

Csapatunk ezúttal Vásárosdombóra látogatott el, ahol megörökítettük Renka és Csabi nagy napját. A forgatás a menyasszonyunk készülődésével kezdődött, ezt követte a vőlegény búcsúztatója Sásdon, majd a menyasszony kikérő Komlón. A templomi szertartást követően a nap a Csendes Pihenő Étterem mögötti hangulatos kis parkban folytatódott a polgári esküvővel…

Esküvő – Renka és Csabi
17 of 20
Esküvő – Lilla és Krisztián

Elérkezett Lilla és Krisztián nagy napja is, mely Lengyelen az Apponyi-kastélyban kezdődött a kreatív fotózással. Kiváló hangulatban telt a délelőtt, amelyet Hőgyészen és Szakályban a kikérők, majd a ceremóniák követtek.

A lakodalomnak a tamási Déjá Vu Étterem adott otthont, ahol a pár nyitótáncát követően a hangulat azonnal a tetőfokára hágott. Érdekesség volt az est folyamán, hogy nemcsak a zenekar tagjai, hanem a násznagyok is énekeltek, ezzel visszaszerezve a menyasszony ellopott cipőjét. Ezt követően egy jóval komolyabb műsort is láthattunk a szintén rokon Ricsi előadásában, aki a Fényév távolság című nagy sikerű musical betétdalt énekelte el az ifjú párnak.

Esküvő – Lilla és Krisztián
18 of 20
Esküvő – Gabi és Szabi

Ígéretünkhöz híven itt az idei szezonnyitóról készült esküvői rövidfilm Gabi és Szabi nagy napjáról. Remek hangulatban kezdődött a szombat reggel az előkészületekkel és a fotózással. A jókedv csak fokozódott a nap előrehaladtával, a rendhagyó mozzanatokat tartalmazó polgári esküvővel, majd a lakodalommal, Ahol a nyitótánc után megérkezett Henna és Ferry.

Esküvő – Gabi és Szabi
19 of 20
Esküvő – Adri és Tomi

Bár nemrég a szezonnyitóról írtunk bejegyzést, most szeretnénk megemlíteni az idei év első általunk forgatott esküvőjét, Adri és Tomi nagy napját. Ismét az esküvői videós szakma egyik “hóhérjának” kötötték be a fejét, ezúttal Keszi kollégánké lesz az utolsó szó otthon: “Igen Drágám” 😀

Tekintsétek meg a rövidfilmet, amelybe egy rövid “Tokiói hajsza” is bekerült, de most Dombóvár utcáin 🙂

(Területi korlátozás miatt mobilon és tableten nem elérhető a videó, megértéseteket köszönjük).

Esküvő – Adri és Tomi
20 of 20

További referenciákért keress minket elérhetőségeink valamelyikén!


StúdióB Hungary – Esküvői videó

“Igényesség, megbízhatóság, egyedi szemlélet”

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a felhasználói élmény fokozásának érdekében a honlapon sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Bővebben...

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás